OSCAR-DÍJAS KOZMETIKUMOK
Ebben a kategóriában az elmúlt évek kozmetikai Oscar-díjat nyert készítményeit találod. Mi is az a kozmetikai OSCAR-díj? A kozmetikai Oscar-díj tisztán tudományos, szakmai elismerést képvisel. Célja, hogy világszerte segítse az iparág tudományos fejlesztéseit. Először tíz évvel ezelőtt került átadásra. Alapítója a Beiersdorf termékfejlesztője: Dr. Jan-H. Riedel. Az esemény főszponzora a Beiersdorf, ezen kívül több nagy kozmetikai alapanyaggyártó cég is támogatja az eseményt. Több kategóriában lehet nevezni, mint például: innováció, hatóanyag, kiindulási anyag, kompozíció, stb. A jelentkezők a benevezett készítményből termékmintákat küldenek be, a hatásmechanizmusát leíró dokumentációval együtt. Egy független, nemzetközi, szakmai zsűri, ezután bírálja el a pályázatokat. Az átlagosan 200 pályázóból első körben kiválasztanak tíz terméket, illetve céget, akik ezután részletesen ismertethetik a terméküket a végső megmérettetés előtt. Ez a 10 jelölt meghívást kap a világ legnagyobb kozmetikai kiállítására, az „IN COSMETIC”-re. Ezen az eseményen egy nagyszabású ceremónia keretében kerülnek kiosztásra a díjak.
ISABELLE LANCRAY KOZMETIKUMOK - A szépség kortalan
Lancray a híres négy nagy francia egyike, több mint 60 éves tapasztalattal múltal. Különleges és egyedülálló hatóanyagokkal (argirelin, liftonine, leuphasyl, dermosomák, fibronectin, gelee royal, mikrokollagén) minőségi márkát képvisel a nemzetközi piacon. A kozmetikumok hatékonyságának titka a gondosan összeállogatott, kiváló minőségű, tiszta hatóanyagok magas koncentrációjának, és a legkorszerűbb szállítórendszereknek köszönhető. A legmodernebb nanotechnológiás hatóanyagszállító rendszerek nagy mennyiségben, és a bőr mélyebb rétegeibe juttatják el a hatóanyagokat. A termékeiben több kozmetikai Oscar-díjjal jutalmazott, forradalmian új termék található.
DR. RIMPLER KOZMETIKUMOK - Szenvedélyünk a szép bőr
Dr. Rimpler termékek minden bőrtípusra és bőrproblémára megoldást kínálnak a kozmetikai kezelésekhez és az otthoni ápoláshoz egyaránt. Kizárólag növényi termékeket alkotnak állati eredetű alapanyagok és állatkísérletek nélkül. A természetes növényi kivonatok eredeti élőhelyükről, ökológiai gazdaságból származnak. A tudomány vívmányait a legelsők között adaptálják termékeikben. A készítményekben felhasználásra kerül az Oscar-díjas hatóanyagszállító rendszer, melynek köszönhetően a hatóanyagok elképesztően magas koncentrációban jutnak a bőrbe.
A hármas hatású szemápoló készítmény! Kívülről simítja és feszesíti a bőrt, belülről feltölti a ráncokat. Megszünteti a szem alatti sötét karikákat és duzzanatokat. Oscar-díjas nanotechnológiával juttatja a bőrbe az értékes hatóanyagokat. A készítmény többszörös OSCAR-díjas!
Speciális antibakteriális hatású ápoló emulzió mikroezüsttel, az arc és a test napi ápolására a különösen érzékeny, allergiára hajlamos bőrökre. A természetazonos lecitin és válogatott – telítetlen zsírsavakban gazdag- növényi olajok keveréke gondoskodik a száraz, gyulladásra hajlamos bőrök hosszútávú visszazsírozásáról, és stabilizálja az epidermis természetes védőfunkcióit. Lakossági kiszerelés.
Kozmetikai Oscar-díjas termék. Könnyű, ultramodern gélkrém, amely az Oscar-díjas nanotechnológia segítségével kapszulába zárt fényvédőnek és szennyeződések elleni védőpajzsnak köszönhetően intenzíven hidratálja, regenerálja, nyugtatja, hűsíti és védi a fáradt, stresszes bőrt. Vegán, parabén és EO/PEG-mentes termék. A Mission De-Stress Gel Creme működési elve 3 pilléren alapszik. 1. Szennyeződések elleni védelem. 2. Szabadgyökök elleni védelem. 3. Bőr védőrétegének (barrier) megerősítése. Kabin kiszerelés
Kabin kiszerelés.
Kozmetikai Oscar-díjas termék. Könnyű, ultramodern gélkrém, amely az Oscar-díjas nanotechnológia segítségével kapszulába zárt fényvédőnek és szennyeződések elleni védőpajzsnak köszönhetően intenzíven hidratálja, regenerálja, nyugtatja, hűsíti és védi a fáradt, stresszes bőrt. Vegán, parabén és EO/PEG-mentes termék. A Mission De-Stress Gel Creme működési elve 3 pilléren alapszik. 1. Szennyeződések elleni védelem. 2. Szabadgyökök elleni védelem. 3. Bőr védőrétegének megerősítése. Lakossági kiszerelés.
Ránctalanító, anyagcsere aktiváló, antioxidáns, restrukturáló és védő hatású hatóanyag koncentrátum. Oscar-díjas nantechnológia biztosítja a magas Q10 koncentrációt, valamint, hogy a hatóanyagok gyors és nagy mennyiségű beszívódását. Növényi izomlazító, gondoskodik a mimikai ráncok kisimításáról és a ráncképződés megelőzéséről. Kabin kiszerelés.
Gazdag, újrastrukturáló és öregedés-gátló ápolókrém, tiszta növényi bázissal a leginkább igényes bőrök számára. A krémben az Oscar-díjas nanotechnológia biztosítja a magas Q10 koncentrációt, segítségével a hatóanyagok gyorsan és könnyedén jutnak a bőr mélyebb rétegeibe. Energetizáló, antioxidáns, regeneráló, restrukturáló és védő hatású ápoló. Nappali krémként, vagy 24 órás krémként egyaránt használható. Kabin kiszerelés.